A hiper -super- mega marketekben naponta több száz ember megfordul, más életet élnek, mások a szokásaik. Vannak vegák, húsimádók, kicsik és nagyok, olyanok akik csak a sörre utaznak és a vénszatyrok. De a forgatókönyv mindig ugyan az.
Szombaton magányomban lementem a SPARba, gondoltam, betankolok rágcsával és élvezem a szabadságot. Első szokásos lépésem, a folyosóról rohanok vissza szatyorért. Az úgy nem árt, ha csak az ember nem szereti a karjában vinni és elpotyogtatni a cókmókokat. Szóval visszavágtatok, felkapom a zsákot, azt újra nekilendülök. Hívom a liftet, de beugrik, hogy most nincs nálam cucc, akkor lépcsőzhetnék. De az meg már hogy jön ki, hogyha valaki áll a liftben, aki mondjuk fentről jön, azt csak úgy megáll a 8-on és nincs senki, aki beszállna. „Idióta”, gondolom ez vagy hasonló rokonai hagyják el a száját. De engem nem érdekel, a lépcső felé veszem az irányt, erre kijön a szomszéd. Tudhattam volna, hiszen ilyenkor mindig kijön a szomszéd! Gyorsan a szemétledobónál lévő lépcsőhöz megyek, mintha éppen csak a kukát borítottam volna ki. Cseles, igaz?
Köszönök a szomszédnak, liftezünk egy kicsit és mosolygok, amikor megállunk a 4-en és beszáll az öreg fószer a túlsúlyos ( az enyém is jó húsban van ) tacskójával, aki betanítva és hagyományt nem szegve ráül a lábamra. Annyi kis sonkázni való hájacskája van, hogy még azt sem venné észre, ha egy sünre ült volna. De eb barát vagyok, nem rúgom fel szerencsétlent.
Végre kiszabadulva a lift és a gömböc fogságából a házunkkal szemben lévő „játszóteret” szemlélem. Ahogy elmentem mellette, felmerült bennem az a kérdés, hogy vajon mi a francért futkároznak ok nélkül a gyerekek. Mert ha – tudomisén- egy kutya kergetné, vagy a mekis ebédet szeretnék ledolgozni, az oké, azzal nincs semmi gond. De csak úgy? És miért kell hozzá visítani? Ááááááá-áááá-áhááháááááá-vihíiiiii-ratatatatatatata. Kedvenc tanárunk kisfia is megkérdezte tőlem amikor náluk voltunk az osztállyal, hogy futok-e vele? De még nem is csak fogócskának indult! Mondjuk abban sincs nagy izgalom, ha egymás után csak ezt mondja az ember:
- Te vagy a fogó! – futás
- Te vagy a fogó! – csak indulna futni
- Nem, te vagy a fogó!- még csak meg sem tud fordulni, hogy elszaladhasson.
- Ne, te vagy a fogó!- és csak csapkodják a másikat.
Na mindegy, kicsinek is más voltam. Például Anya mesélte, hogy felmásztam a mászókára, amin nem volt senki, erre nem odajött egy lurkó. Köszön, hogy szia, én meg visszaköszöntem és azzal a lendülettel faroltam is le.
Miután az ég felé fordulva azon imádkoztam, hogy nehogy ilyen Duracell nyuszis elemmel működő, visítozó, láthatatlanná váló gyerekem legyen, továbbindultam. A sportpálya elé értem és csak mély levegőt vettem, amikor hallottam, hogy a 10 éves kissrácok foci közben úgy káromkodnak, mint a kocsisok. Igazából csak a menőznek és büszkék magukra, hogy olyan cifrát tudnak, mint az apjuk. El tudom képzelni a szituációt este:
- Bazd meg, hát milyen csapatmunka ez fiúk! Á, bazd meg, nem vagyok erre a szarra kíváncsi! Klikk. – Ez volt az apuka, aki a meccset nézi egy üveg sörrel a kezébe, amit 2 perce hozott be a házi rabszolga.
- Apa – rohan be a kissrác – Mit jelent az, hogy bameg?
- Neeem, nem öcsi, nem finomkodunk. Mond csak ki férfiasan: Bazd meg!
Hát igen, szép családi jelenet.
Szóval már szerencsére félúton vagyok a SPARtól, nézelődök, bámészkodok, megpróbálom magam nem elütetni. Már látóhatárba került a cél, nyúlok a zsebembe, hogy vadásszak egy 20-ast, és amikor már éppen mondanám, hogy banyek… megtalálom a hátsó zsebemben. Mindig van egy vésztartalék. Megyek a kocsikhoz és tuti, hogy mindig egy régi, rozsdás, fémhulladék az első kocsi. De tuti. Megyek a másikhoz, találok egy fényeset, kihúzom a többi közül, fordulnék meg az mozgásérzékelős ajtó felé, amikor mindig valaki jön és én nem bírok bemenni. Sajnos úgy, hogy közben tolnom kell a kocsit, nem bírok kifőni, ezért várok és várok és vá..háhá, mehetek.
Gyí a zöldségeshez, válogatok, beszerzem, ami kell és nézem azt az öregembert, aki a keskeny átjárókban mindig ott akar átmenni, ahol én. Szerencsére nincs sehol. Klassz. Kicsit még nézelődök, megfordulok, indulok és jön. Mindig van egy öreg férfi, aki ott akar szembe jön, ahol én. Vagy a másik dolog, hogy csak ott alakul ki dugó, ahol én akarok továbbmenni a tejtermékekhez…
Szóval folytatom utam, és már messziről észreveszem azt a hentesárust, akivel mindig olyan jókat szoktam főzni. Persze csak képzeletben. Sűrűn van leárazás és mondja, hogy miket lehetne ebből csinálni, én meg köretet ajánlok hozzá, vagy elmesélem, hogy én mit csinálnék belőle. Miután jóllaktunk, vásárolgatok még és megyek a sorokban tovább. Mindig van olyan, hogy egy eladóval vagy ütközünk, vagy csak majdnem, vagy pont ott haladok el, ahová át akarja röpíteni az árút.
De ezek még semmik a kedvencemhez képest, amikor valaki ott parkol le, ahol az én zsákmányom van. Persze, nem tudhatja, hogy csak azért mentem be abba a sorba, hogy levegyek a polcról egy zacskó tésztát, de könyörgöm, rakja már arrébb a tetves szekerét, ha látja, hogy már beleborulok a kocsijába és a gyereke már tépkedi a hajam! Ha meg mondom, hogy: Elnézést, lenne kedves arrébb vinni a kocsit?, olyan megvető tekintettel néz rám, hogy legszívesebben belenyomnám egy tortába a szolibarna fejét! Lekapom a tésztát és futok tovább.
Menet közben általában dudorászok, persze úgy, hogy más ne hallja!
Ééééééés elérkeztünk a kasszáig! Szombat délután szerencsére kevesen vannak a boltba, ezért is, ha van rá alkalmam, ilyenkor szeretek vásárolni. Szerencsétlen eladónőket sajnálom. Legszívesebben otthon lennének és leülnének egy jó könyvvel és egy kancsó teával. Ja, bár lehet, hogy ez én vagyok! A kép a következő: Vagy a pulton támaszkodnak vagy a bizti boy-jal diskurálnak. És személy szerint jobban kedvelem az unatkozókat, mert örülnek, hogy végre nincsenek egyedül. Köszönök, kipakolok és mivel rendes vagyok megkímélem őket a szokásos kérdésükről és közlöm velük, hogy nincs Super Shop kártyám. Azt a nézést! Olyan nagyra guvadt ki a szemük, hogy a saját hátát is láthatta. Láttam a tekintetébe, hogy milyen aljasnak tart, hogy elvettem a játékát. Nem tudhattam, hogy szereti egy nap 600x kimondani azt, hogy Super Shop? Durván bepötyögtette a kódot és még én éreztem magam rosszul, hogy olyan terméket vettem le, aminek nem jó a vonalkódja! Általában rendesek velem és nem kérik el a személyimet, amikor látják, hogy alkoholt veszek, de most csak is elkérte! Szíves örömest odaadtam, hiszen 18 éves korom után alig vártam, hogy megmutathassam és mondhassam, hogy: Igen! Törvényesen vehettem piát!
Hazafelé menet végignéztem a 10 emeletes házakon és hálát adtam, hogy a lakásunknak ÉK-i fekvése van! Mert azoknak a lakóknak, akiknek nyáron is egész nap besüt a Nap a lakásukba, bizony nagyon melegük lehet…
Szóval félreértés elkerülése végett közlöm, hogy ezt, amit sikerült 2 oldalban leírnom, nagyjából 20 perc alatt éltem át. Tehát így szoktam vásárolni. Legközelebb leírom, hogy reggelente miket látok az iskolába menet.
Az sem lesz piskóta! : D
