ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!Olyan érthetetlenek az emberek! (Tisztelet a nagyon kevés kívételnek!)

Már hetek óta ezt a dalt dúdolom. . Pontosan ezek a mondatok hangzanak el a szívemben is. Bárcsak…

Csak úgy jött...

Ezt aztán az tipikus „eret-vágok-magamon” zene. Már annyira monoton és rossz, hogy már jó! : D

Tessék meghallgatni és dönteni. Képzeljétek el, hogy milyen szituációban hallgatnátok szívesen. A „semmikor” is a választások között van!  : D
Penge című film kezdődik így, szóval ne rémüljünk meg a vértől, csak paradicsom!  : )

Érdekes...

hogy amikor zenét szeretnék hallgatni és direkt át tekerek azokon, amiket már hallgattam és pont annál az egy számnál áll meg a gép, amelyiknél, ha meghallom, mindig eszembe jut az, aki nem kéne.

hogy a semmiből eszembe jut egy zene, bekapcsolom a rádiót és pont az megy.

hogy csak úgy bevillan egy film részlete és hogy „ Fú de jó lenne most megnézni”, erre pont az fogják adni hétvégén .

hogy amikor nyugit szeretnék, megtalálnak az őrültek.

hogy ha beteg vagyok borzasztó dolgokat álmodok.

hogy néha akármennyit állok a meleg zuhany alatt, nem melegszem fel.

hogy azt bántom, akit szeretek.

hogy szombaton, ha beteg vagyok ha nem, takarítok.

hogy mindig akkor állok neki paradicsomos ételt csinálni, amikor talpig fehérben vagyok.

hogy mindenkivel szembe toleráns vagyok, de akit a legjobban szeretek, van olyan, hogy nem bírom elviselni.

hogy a kishúgaim megbolondulnak, ha összekerülnek és a békés természetem is kikezdik.

hogy pont azt a tételt húzom ki, amit a legkevésbé sem tudtam… ( végén 4-est kaptam! : D )

hogy ha nem tanulok, egyest kapok. Ha tanulok, akkor is! ( Töri )

hogy ha leülök a gép elé délután, akkor olyan hamar besötétedik. Akkor is így járok, amikor leülök egy jó kis regénnyel.

hogy akármilyen témáról beszélgetek a barátaimmal, mindig eszembe jut egy gondolat, ami Róla szól.

hogy tudom, hogy nem tudom, hogy mit érzek.

hogy irritálnak a nyávogó emberek.

hogy néha túl sok problémám van egyszerre.

hogy megszegtem a hagyományt, miszerint egy hónapban csak 5 bejegyzést írok.

hogy ezt a felsorolást soha nem tudom abbahagyni. Szóval még kibővítem. : )  

Sitt

Kedves Olvasók! Börtönbe jártam. Bevallom. 2011. március 24-én bevonultam a börtönbe, de mivel nem tudtak a hülyeségen kívül más nyomós okkal bent tartani, ezért csak 1,5 órát töltöttem bent. De egy ideig nem hagyhatom el az ország területét. Ezt nem lett volna szabad megosztanom senkivel, mert azt a fedő sztorit találták ki nekem, hogy egy osztálykirándulás alakmából tekintettem meg belülről egy fogház épületét.  

Íme egy nagyszerű példa arra, hogy milyen elképesztő helyeken jutnak eszembe történetek:

A nevem 6423-as. Már 5 éve senki sem hívott a rendes nevemen, ezért már ezt tekintem a hivatalos nevemnek. Hogy hogy becézik? 6423-as. Ugye milyen eredeti? Senki sem látogat meg, amit meg tudok érteni. Ki akar egy börtöntöltelékkel beszélgetni? Utoljára a börtön lakóin kívül az ügyvédemet láttam, aki meglehetősen ideges volt a közelemben. Homloka gyöngyöződött, állandóan törölgetnie kellett, hogy ne folyjék be a szemébe. Rossz híreket közölt. A bíróság 25 év fegyházra ítélt. Most 22 éves vagyok. 47 évesen szabadulok. Jó magaviselettel talán 32 évesen. Ártatlanul, állás, pénz, család, jövő nélkül. Szuper.

Rossz helyen voltam, rossz időben. És nekem kell most elvinnem a balhét. Tönkre tették az életem, de akkor sem fogom megtorolni. Ellenkezik az elveimmel. A legtöbben miután kiszabadulnak, megkeresik minden rossz okozóját és örökre eltüntetik. Ha 5 év után sem szomjazok bosszúra, talán ezek után sem fogok. A napjaim viszonylag nyugodtan telnek. Nem vagyok benga nagy kétajtós szekrény, mint egyik szomszédom, Picúr. Naponta 3 órát edzek, Ráérek, van időm bőven. Fegyenctársaim nem kötekednek velem, mert elhiszik azt, amivel vádolnak és ez a tett még az övéik között is magasan kitűnik. A jó oldala, hogy mindig van helyem a menzán. Barátkozni nem szoktam, foglalkozásokra ritkán járok és néha önkénytelenül is mosolyra görbül a szám, amikor látom, hogy a családját legyilkoló Hegedűs a kötésmintákat tanulmányozza a könyvtárban. Én mindig ugyan azt az egy könyvet veszem ki. A kis herceget. Más nem érdekel. A napjaim eszméletlen lassan telnek. Nincs semmi, ami meg merné bolygatni ezt az egyhangúságot. Már az sem érdekelne, ha tartanának egy őrült napot és mindenki kapta egy szelet csoki tortát. Ugyanis azt nem szeretem. Ha nincs célja az életnek, akkor minek strapáljam magam?

Ezt gondoltam addig a napig.

Szinte percre pontosan kihajtottak miket a menzára. Ezt a helyet kedveltem a legkevésbé. Hiába koncentráltam, nem bírtam kizárni a boldog hangokat. Balra tőlem egy fegyverkereskedő arról áradozott, hogy a kis menyecskéje milyen szépen kigömbölyödött és a kis lurkót 4 hónap múlva a világra hozza. Milyen büszke lesz apjára, ha megtudja, hogy 3 ország körözte és 2 emberi életet oltott ki. Nekem is egy ilyen apa kéne!

Mikor kiértünk az „Ólba”, fogtam a tálcát és beálltam a sorba. A kedvencem volt. Csontleves, rántott hús petrezselymes krumplival. Ez az egyetlen étel tartalmazott valamennyi energiát. Leültem és elkezdtem enni. Már félig végeztem, amikor érzékeltem, hogy figyelnek. Megint egy újonc, akit most avattak be a rabok. Nagyon lassan odafordítottam a fejem és a szokásos reakciót vártam. De ahelyett, hogy elkapta volna a tekintetét és az Ég felé keresztet vetett volna, hogy tartson távol tőle a felsőbb hatóság, felvette velem a szemkontaktust. Jól van, engem nem érdekel. Biztos bejövök neki. Majd oda figyelek, hogy ne ejtsem le a szappant.

Folytattam a rágást, kibámultam az elhomályosított ablakon a semmibe. Szemem sarkából mozgásra lettem figyelmes az előbbi bámészkodók irányából. A vagány gyerek elindult felém. Gondolom olyan amcsi filmeket látott, hogy ha a börtönben lenyomod az Alfát, te vagy a király. Hát, mellélőtt. Tőlem csak tartanak és ezt nem a győztes verekedéseknek köszönhetem. Lettem a műanyag villám és késem, megtöröltem a szám és a poharamért nyúltam. Volna.

-         Hé. Az az én vizem.

Olyan kiszámíthatóak az emberek. Főleg az agyilag zoknik.

-         A pulton találsz még. Ezen amúgy sem látom a neved.

-         Há talán me nem tudsz olvasni. – azzal a poharam felé nyúlt.

Mielőtt hozzá érhetett volna, elkaptam a kezét. Most alaposabban megnéztem. Szőke haja tüskésre lett zselézve, piercinget hordott a szemöldökében és egy karikát az orrába. Teste izmos, talán, de csak talán, meg kellett volna ijednem tőle. Tekintete semmi jót nem sugallt.

-         Ide figyelj, Tüsi. Húzz innen a francba és azt ajánlom, ne kötekedj velem.

Elengedtem a karját és az őrök felé pillantottam, akik próbáltak nem ránk figyelni. Szinte látni lehetett, hogy reszketnek. Szánalmas, de érthető.

Tüsike nem távozott. Feltett szándéka volt lenyomni a földre. Ezt éreztem rajta. Bízott az erejébe, de az francba, ha most hagyom magam, nem lesz nyugtom.

Az ütés nem ért váratlanul. De muszáj volt, hogy én kapjam az elsőt. Hmm, az adrenalin életre kelt bennem. Villámgyorsan felugrottam és ütöttem, ahol értem. Nem tagadom, pár támadási felületet hagytam magamon, de csak azért, hogy ne legyen egyenlőtlen a küzdelem. Végül az őrök hívtak erősítést és a gumibottal akkorát sóztak a hátamra, hogy felszisszentem. Üvölteni itt nem szabad, az a gyengeség jele. Kivonszoltak a folyosóra, párat még rám vágtak, aztán elértünk a 4-es szintre. Ezen a helyen még nem voltam. Itt ugyanis a magánzárkák voltak. Remek. Legalább egyedül lehetek.

Belöktek a cellába és bezárták mögöttem az ajtót. Egy szót sem mondtak. Nem is kell. Tudom magamtól is, hogy vacsoráig itt fogok dekkolni. Lecsúsztam a fal mentén, megtöröltem a felhasadt számat és csak dübörgő szívemre koncentráltam. Fejem hátrahajtottam, lehunytam a szemem és nem gondoltam semmire. Légzésemre figyeltem, bár az állott levegő fullasztó volt. Az ablak felé fordítottam fejem, csak megszokásból. Vastag rács és kilátás gátló lemez takarta el az ablakot.

Azonban, ahol ültem, átláthattam a szemközti bíróság épületének üvegablakára. Elmosolyodtam. Szinte már úgy éreztem, nincs kinti világ. Csak a börtön létezik. Nem tudom meddig nézhettem azt az egy ablakot. Percekig? Órákig? Napokig?

Az ablak mögött egy alakot pillantottam meg. Egy női alak, aki leült egy asztal elé és a monitort nézte. Csak annyit tudtam kivenni a képből, hogy hosszú sötét haja és fehér bőre van, fehér blúzt visel. Megbabonázva néztem. Egy börtönön kívül élő személy! És az eddig megdermedt érzéseim most 1000 fokon égtek. Hirtelen érdekelni kezdett az élete. A napirendje, mit szeret enni, egyszerűen mindent.

Felállt és Isten áldja meg érte, kinyitotta az ablakot. Lehetetlen, de éreztem az illatát. Kihajolt és körbenézett, vöröses hajára rásütött a fény, majd visszahajolt a munkájához.

Emlékeztetnem kellett magam, hogy levegőt vegyek.

Most már volt célja az életemnek.

Minél többször kerüljek ide ebbe a zárkába.

Éljem túl ép elmével ezt a pár évtizedet.

Meg kell keresnem ezt a lányt!

Álom

Hajnalban vannak a legjobb álmaim. Ezek maradnak meg a leginkább, de a jó résznél mindig megszólal a tetű ébresztőórám 05.45. mínusz 8 perckor. ( Nálam meg kell tanulni a 8-cal való kivonást!)

Ma nagyon tanulságos álmom volt. A mai társadalomra igen jellemző dolgokat lehetett benne felismeri. Például azt, hogy a nők irányítják a férfiakat.

Azt nem szeretem az álmokban, hogy még a legképtelenebb dolgokról is elhiszem, hogy igaz. Egyszer-kétszer előfordult, hogy tudtam irányítani, de ez sajnos ritkán fordul elő. Ezt az álmot nem befolyásoltam tudatosan, hanem a személyiségem mutatta meg magát. Most nem a rámenősségre gondolok, hanem a szeretetnyújtásra.

Mit mindig, most is Beth nevében írok: )

Beth a 3-as villamoson utazott Nagykőrösi út és Közterület fenntartó Zrt. között. Azonban most nem a szokásos utazópartnerrel, hanem egy magas, bőrkabátos, sötétbarna hajú, barna szemű idegennel. Álmában már sokszor látta, elég jól ismerte, de a valóságban soha nem találkozott vele. De most az álomban vagyunk… Nevezzük el Ericnek.

Beth az ajtónál állt, a férfi az ajtó melletti kapaszkodóba fogta. Beth ránézett Ericre és látta, hogy a férfi szeméből könnyek peregnek. Aggódva fordult felé:

-         Mi a baj?

A férfi keserűen elmosolyodott, nemet intett a fejével és kinézett az ablakon, azt sugallva, nem szeretne beszélni róla. Beth nem tudta – vagy nem akarta beismerni magának-, hogy mit érez a férfi iránt. De amikor szomorúnak látta, határozott célja volt segíteni neki, megvigasztalni és megérteni a problémát.

Így hát a kezét nyújtotta felé.

-         Gyere ide. – kérte és együtt érzően elmosolyodott.

Eric lassan elindult felé, Beth szíve pedig minden lépéssel egyre hevesebb vert, amin még 600kg Flóra szívbarát margarin sem tudott volna segíteni. Eric megállt előtte és átölte a lány derekát nem törődve az utasokkal. Magához húzta, a lány a karját a nyaka köré fonta. Beth nem mutatta ki eddig, hogy mit érez, mert nem is tudta eldönteni, de most, hogy így egymáshoz bújtak, határozottan érzett valamit, amit nem lehetett semminek nevezni. Beth a férfi nyakához bújt és élvezte férfias illatú, puha bőrét. Ericnek is tetszett ez az érzés, ő is odanyomta a buksiját a lányéhoz. Beth felbátorodva és magát is meglepve megpuszilt a férfi nyaka ívét. Eric egy pillanatra ledöbbent, de aztán helyeslőn simogatni kezdte Beth hátát. A lány elindult egyre előrébb, közben pár puszit nyomott az álkapcsa vonalára, majd az utolsót a szája szeglete fölé tette, miközben Eric sóhajtott. Beth eltávolodott az arcától, de testük egy centire se távolodott el. Mélyen egymás szemébe néztek és tudták, hogy most mi következik.

Beth midig is úgy képzelte el, hogy a férfi csókolja meg őt először, hiszen az ő dolga. Most másként adódott…

Beth finom csókot adott a férfinek. Ott tartott a száját és majd kiugrott a bőréből boldogságában, hogy végre érezhette puha ajkát. De a férfi nem csókolt vissza. Beth ettől félt a legjobban. Hogy a férfi behúzza a satuféket, nem viszonoz semmit és még a lány fogja magát idiótának érezni.

Aztán gyengéden érzete, hogy a férfi valami gyenge puszit ad. Bummmm, nagy kő esett le Beth szívéről. Bátorságot merítve ismét megcsókolta és már a férfi is bátrabban viselkedett és akkor…

Tűűűűűrörön tűűrörönn türün tűrörönn ….  Thuf thuf thuf… ( Burn itt to the ground ) Megszólalt az ébresztőórám!

Az ég áldja meg érte! Jó lett volna tudni a folytatását, majd ha kijön a 2. része, megnézem a moziba.

De az is lehet, hogy jó, hogy vége lett. Ki tudja, mi lett volna, ha…

Ezt majd még kitalálom álmatlan éjszakáimon, vagy amikor nem rúg ki az ágyam korán reggel. : )

A peches, a tömeg és a megnemértés

Ez volt a legborzalmasabb március 15. egész életemben! Viszont tanulságból nem volt hiány. Vagyis inkább úgy fogalmazok hogy újra és újra elkövetem ugyan azokat a hibákat.

1;  tömeg közelébe megyek.

2; Apa egyetlenegy szavára ugrok

3; nem fogom vissza a lepénylesőmet

Ugyanis ez történt:

Már reggel 6.34. –kor felkeltem, bár így utólag visszagondolva, nem kellett volna. Szóval felkeltem, hajat mostam és nekiálltam szutykos földrajz tételeket tanulni. Anyu hazajött és örültem, hogy végre nem üres a lakás és bármennyire is szoktam kötekedni Anyuval, hiányzott. Csináltam neki reggelit és aztán arra jutottunk, hogy nem kellene neki olyan lány, aki minden percben ölelgeti, mert akkor az nem én lennék. : )

Kiültem a teraszra, bámészkodtam, megláttam egy felhőt és amikor már nem az jutott az eszembe, hogy egy kutyára hasonlít, hanem elkezdtem mondani  a csapadékképződést, inkább abbahagytam a tanulást, mielőtt még megártott volna.

Aztán ebéd után kicsíptem magam, mert Apumékkal színházba mentünk. Csinosan felöltöztem, mert tegnap ez a beszélgetés hangzott el Apa és köztem:

-         Szia Apu! Csak azért hívtalak, hogy holnap megyünk-e színházba.

-         Szia! Persze,persze. 13.30-ra ott vagyok.

-          Rendben, köszi.
              Beth. Ugye tudod, hogy színházba megyünk.

-         Igen, Apa. De miért kérdezed?

-         Mert oda nem farmerba kell menni.

-         Apa… 18 éves vagyok.

-         …………….Tudom, néha elfelejtem.

Jaaaj, de nehéz az Apákkal. Amikor nem tudják megemészteni, hogy a lányuk már melltartót hord. Mondjuk az is igaz, hogyha napi szinten lennénk kapcsolatba, sokkal hamarabb megszokná. De ezen csak az változtatna, ami a legszörnyűbb rémálmomban fordult elő, amikor beteg voltam, hogy hozzájuk költözöm. De ez más tészta….

Szóval a megadott időpontba értem is jöttek. Beszálltam a kocsiba, húgom azonnal fojtogatni kezdett szeretetében. De nem ellenkeztem, még akkor sem, amikor már kezdtem foltokat látni az oxigénhiánytól, mert szeretem. Kezdett hasonlítani a mamám csontropogtató szorításához…

Régebben úgy zavart és nem is értettem, hogy miért kell mindig megjegyezni, hogy egy gyereknő. Most már értem. Egy hét alatt szemmel láthatólag nőtt a húgom. Nem tudom, hogy csinálja, de annyira szokatlan. Visszafogom magam, hogy minden egyes alkalommal szóvá tegyem, mert engem is idegesített. Télen még simán felkaptam és a csípőmre ültettem. Most meg! Lehet, hogy kondiznom kéne és akkor simán felkapnám. Ha így folytatom, hamarosan járókeretre lesz szükségem.

Aztán kocsikáztunk a rakparton és mentünk a színház felé. Aztán Apa felüvölt, hogy jéé, ma mennyi ember van! Hogy ő ezt nem gondolta volna!

Mondom neki, hogy miből jöttél rá, hogy nemzeti ünnep van? A tömérdek mennyiségű zászlóból vagy, mert most mondták a rádióba?

Parkolóhely persze alig. Csak kőröztünk és vadásztunk. Csakhogy tisztázzuk, imádom a gyorsaságot. Nyílt terepen, senki előttünk akit el lehetne ütni, azt komálom. Ha de amikor több százezren szaladgálnak gyanútlanul az utcán, védtelenül és Apám úgy  gyorsít és fékez, mintha muszáj volna, na akkor félek. Szinte kitéptem a kapaszkodót és közben a másik kezemmel a húgom biztonsági övét próbáltam bekacsolni, de úgy nem igazán ment, hogy közben elszabadult alattam a kocsi. Húgom visított és csessze megézett ( eztjólmegmondtam XD ), amikor nem ütöttünk el senkit. Apám príma sofőr, bárcsak olyan rutinom lenne, mint neki, de türelemért nem állt sorba. Vagy csak ünnepnap próbálkozott a boltba menni…

Amikor parkolóhelyet találtunk, kipattantam és Mekka felé fordulva hálát adtam a stabil talajért.

Húgommal kézen fogva elindultunk a Váci utcára és szórakoztunk egy kicsit. Semmi komoly, csak a szokásos galambkergetés és a kirakatból való ruhaválasztás.

Útközben megkérdeztem, hogy melyik színházba megyünk, mire a Pesti színház választ kaptam. Oké, sose voltam még abba, úgyhogy örültem, hogy megnézhetem. Kiderült, hogy csak kívülről láthatom. Ugyanis nem abba a színházba szólt a jegyünk.

Apám felesége jól benézte! Még egyszer gratula neki!

Apám kicsit kiakadt, hogy lehet ilyen béna. Jobbnak láttam, ha inkább csendbe maradok, még mielőtt még megbánnám, amit mondani készültem volna. Aztán a 7 éves húgom leszúrta az anyját, hogy nem lehet megnézni azt a szerencsétlen jegyet, hiszen azért van! ( Ugyan úgy felcserélődtek a szerepek, mint ahogy az az én Anyukámmal szokott lenni. ) Erre az anyukája elkezdett nevetni, mire a húgom ( imádom! ) megint leoltotta, hogy ez nem vicces. És kinyögte azt az egy mondatot, amitől a falra mászok:

-         Most mijjjéééért? Sírjak?

Úúúúhhhh! Lehet, hogy velem van a baj, de ezt az életfelfogást nem bírom elviselni. Nevetni a rossz dolgokon! Hát inkább továbblépek és nem bosszankodok rajta. Ha úgy gondoljátok, hogy rosszul látom, kérlek tájékoztassatok, mert akkor megpróbálok rajta változtatni, vagy legalábbis elviselni.

Apa vezetési stílusa jól jött, röpke 10 perc alatt odataláltunk a Víg színházhoz, -úgy, hogy azt sem tudtuk, hol van- kaptunk parkolóhelyet és bennemaradt a körmöm a kapaszkodóba! Szuper!

Már elkezdődött az előadás, de szerencsére nem kellett senkin sem átmászni. Leültünk és itt kezdődtek a borzalmak.

Kicsi volt a hely. Olyan csávó mellé sikerült beülnöm, aki egyfolytában bámult. Mögöttem egy kislánynak olyan takonyszörny volt az orrába, hogy azt figyeltem, mikor ugrik rám. Mellette ült a mamája, aki nagyothalló volt és nem elég, hogy amikor előrehajolt, beleért az aurámba, de még a halkabb részeknél kiabált is hogy: Mit mondott? Amikor meg elmaradt a kiabálás, nevetett, nehogy valami poénosról maradjon le. És ami feltette a pontot az i-re az Dart Vader volt. Sok szuszogást hallottam már, de ilyen brutálisat még életembe nem. Valaki -  nem tudom, hogy ki, de hozzávágtam volna a mandarinomat – az orrán át vette a levegőt és mintha csipogón keresztül szedte volna. Azt hittem megőrülök. Nem érettem, hogy akik a közvetlen közelébe ültek, azok miért nem bökték meg? Vagy hogy lehet ilyen tapintatlan? Ááá, nagy az Isten állatkertje. Alig vártam, hogy szünet legyen végre. Amikor végre megkegyelmeztek rajtam, felpattantam, megköszöntem a hátam mögött ülőknek az aláfestő zenét és narrációt és az előtérig meg sem álltam. Apám utánam szaladt, elmondtam neki, hogy hazamegyek. Nagyon szeret engem, alig lát, erre meg haza akarok menni, kegyetlenség volt tőlem. De inkább békébe váljunk el, minthogy előadás közepén felsikítsak. Megölelgetett és helyet cserélt velem. Bűntudatom volt, mert most ő élte át ugyan azt. Aztán odakukkantottam és láttam, hogy bealudt. Elringatta a sípolás….

Még csak az hiányzott, hogy ő is rákezdjen…

Hazafelé lassított a tempón, igaz a Buda felé mentünk, mert elnézte a sávot, de nem számít. Átmentünk a csodaszépen elkordonozott Margit-hídon és megcsodálhattuk a csodaszép Országházat. Láttam a Mariott hotelt, ami az Accor csoport tagja! : D

Hazafelé megnyugtatott a lemenő nap óvó fénye és elterveztem, hogy RÖVIDEN leírom a mai napom eseményeit, hogy soha ne felejtsem el ezt az emlékezetes napot!

Regények

Korán reggel kirúgott az ágy és választhattam, hogy a Halálos fogást nézem a TV-ben, vagy összeírom az eddig elolvasott könyvek listáját.  Aztán végül ment egyszerre a kettő.  : D

Íme:

2009. április 29. – május 3.

2009. május 9.- május 17.                         Twilight – Alkonyat – Stephenie Meyer

2009. június 4. – június 15.

2010. március 5. – 10.

2009. május 3-7.

2009. május 18. – június 2.                       New Moon – Újhold – S. M.

2009. augusztus 25 – 30.

2009. október 30. – november 2.               Eclipse – Napfogyatkozás – S. M.

2009. december 21. – 28.

2010. június 3-6.                                                     Breaking dawn – Hajnalhasadás – S. M.

2009. július 30. – augusztus 3.                              Aisha, a Próféta szerelme – Sherry Jones

3x – 4x olvastam el, ide nem írtam dátumot     Harry Potter 6. és 7. – J. R. Rowling

Peter Freund – Laura ( 6 rész )

Noel – Evermore ( + folytatások )

Gray – Evernight ( + folytatások )

Pokoli báléjszakák – Meg Cabot, Kim Harrison, Michele Jaffe, Stephenie Meyer, Lauren Myracle

Charlanine Harris – True Blood ( 7 rész )

Rémségek cirkusza – A vámpír inasa – A vérszipoly

Anna Rice – Interjú a vámpírral

Blue Moon – 2010. április. 21-23.

A Leszármazott – 2010. április. 23-24.

Az üldözött – 2010. április 24-26.

Elrabolt szív – 2010. 04. 26. – 05. 2.

Üvegház – 2010. 05. 22.

Vámpírakadémia -  2010. 05. 25 – 27.

Vámpírakadémia – Dermesztő ölelés – 2010. 06. 8 – 10.

Gena Showalter – Éjsötét vágyat, Éjsötét csókok

Kristin & P. C. Cast – Elárulva, Megjelölve

A Temető könyve

Anya Seton – Katherine 1. – 2.

Dan Brown – A Da Vinci – kód

                        Angyalok és Démonok

                        Digitális erő                                   

Skerrilyn Kenyon – Álomszerető

                                   Ördögi Tánc

                                    Végzetes Ölelés

Lara Adrian – A vámpír csókja – 2009. 12. 28. – 2010. 01. 4.

                         A vámpír ölelése – 2010. 01. 05. – 01. 12.

                         A vámpír vére – 2010. 01. 12. – 17.

                         A vámpír éjjele  - 2010. 05. 2. – 8.

Kresley Cole – Vámpíréhség – 2009. 12. 15.- 19. ( 3x )

                          Vámpírszerető – 2009. 12. 4. – 8. ( 2x)

                        Vámpírharc – 2010. 05. 12. – 14. , 16.- 19. ( 4x )

                        Vámpírvér – 2010. 08. 5. – 9.

Christine Feehan – Sötét herceg

J. R. Ward – Éjsötét szerető – Wrath & Beth

                      Síron túli szerető – Rhage & Mary

                      Megsebzett szerető – Zsadist & Bella

                      Életre keltett szerető – Butch & Marissa

                      Feloldozott szerető – Vishous & Jane

                      Megváltott szerető – Phury & Cormia

                      Megbosszult szerető – Rehvenge & Ehlena

                      Halhatatlan szerető – John & Xhex

                      Kapzsiság

Akkor ezekhez hozzáadunk még a 4 kg kötelező olvasmányt, pár darab oldalt, amit más könyvekből olvastam el. Megszórjuk még olyan könyvekkel, amit a könyvtárból vettem ki és a címüket már elfelejtettem.  Összekutyuljunk, berakjuk a sütőbe 200 fokon és 2 év múlva kész is vannak.

Bon apetite!  

Unatkozásról szó sincs

Kresley Cole az egyik kedvenc írónőm. Minden könyvét legalább kétszer elolvastam és addig folytatom, ameddig meg nem unom. Ebben a négy napos szünetben agyzsibbasztó tanulás terveztem be, de közbeavatkozott a megfázás. Szóval mivel az agyam ilyenkor nincs fogékony állapotában, könnyű olvasmánnyal terheltem csak le. Most már komolyan az Álomszerető lesz az utolsó könyv, amit elolvasok az érettségiig. ( Azt mondtam 3 könyvvel ezelőtt is… : S )

Nemrég láttam a Szépség és a Szörnyeteg című mesefilmet. Esküszöm, hiába vagyok már nagykorú, még mindig rajongok a mesékért. Komolyan, inkább leülök és megnézek 5 rajzfilmet egymás után, minthogy akár 5 perce is belenézzek egy horrorba. Nagyon nem az én világom.

Aztán miközben néztem filmet, beugrott, hogy van az Álomszeretővel egy közös pontjuk.

A lányoknak ugyan az a feladatuk. Felismerni a jót a vad külső mögött és a fagyos szívbe melegséget vinni. Ebben is látszik, hogy más módszerekkel és úton, de ugyan arra próbálják rávenni a felnőtteket, mint a gyerekeket.

Két hete pedig megint rájöttem, hogy a meséket a felnőttek jobban értik, mint a kicsik. Például a Jégkorszak 3ban: Mannyt és Diegót egy húsevő növény bekapta és szabadulni próbáltak, miközben a bestia elkezdte őket emészteni.

-         Te, Manny. Bizsergek. – mondta Diego.

-         Ne mondj ilyeneket, miközben egymáshoz vagyunk nyomódva!

A 7 éves húgom átsiklott volna a dolog fölött és nem keresett volna benne értelmet, de a nagyobbak tudják, hogy ezt miért mondta.

Aztán nemrég megnéztem kisgyerekkorom kedvenc meséjét, az Oroszlánkirályt. Nem volt olyan alkalom, hogy ne pityeredtem volna el, amikor meghalt a Mufasza. Anyámék már rutinosak voltak, amikor hallották, hogy helyzet van, vetődtek a táveszért és áttekerték azt a részt. Így kímélték meg a rózsaszín kis lelkemet.

Szóval éles kanyart téve visszatérek az eredeti témához, hogy ne ítéljünk elsőre. Viszont ezt ezen a hosszú hétvégén már másodszorra szegem meg. Ugyanis a helyzet a következő. Pont a héten beszéltem az egyik osztálytársammal és elmesélte, hogy a tökéletes pasiját a neten keresztül ismerte meg. Ahogy én sem, úgy ő sem hisz az internetes társkeresésben, bár a környezetemben sok + példát találtam. Szóval hogy az élet jól mulasson és megkavarja a nyugodt pillanataimat, gyanútlanul felmentem az e-mailjeimet megnézni és látom, hogy egy ismeretlen csávó írt nekem levelet iwiw-en. Kíváncsi lettem és meglestem az üzenetet. Aranyosan megjegyezte, hogy csinos vagyok és szerencsés lehet a pasim. Meg kell, hogy mondjam, jól esett a bók, de burkolta és kedvesen elküldtem a búsba. Tisztáztam vele, hogy nem rajongok netes kapcsolatokért. Aztán a döntésemet az is befolyásolta, amit az adatlapján láttam. 24 éves, ami kb. még belefér, de külsőre nem fogott meg. Olyan messze van a mércémtől, hogy nem is láthatja. Viszont történt már olyan, hogy elsőre nem tetszett egy srác, de ha érzem, hogy szeret és úgy néz rám, hogy elolvadok és mosolyognom kell, akkor elkezdem kedvelni.

Nem tudom, hogy ez mennyire jó. Első benyomás vagy kialakul? Komolyan, mintha egy tini magazinnak írnám…

Szóval elővettem a diplomatikus énem, megírtam neki a levelet és azóta hála Istennek, nem jelentkezett.

Aztán, hogy nehogy unatkozzak, Facebookon is megtalált egy személy. Életembe nem hallottam még olyan nevet, ami neki van és először a levelét olvastam el: „Szia, ismerkedni szeretnék és fel szeretnék tenni néhány kérdést. „

Hát ez nem igaz! Na jó, Adatlap, bal katt és látom, hogy ez a személy egy csaj!

Hát ne tudjátok meg, hogy milyen képet vágtam. Kb. a földszintről kellett összeszednem az államat. Aztán csak pislogtam és pislogtam és kiszakadt belőlem a nevetés. Hogy lehetek én ilyen szerencsétlen?

Aztán elővettem a még gondolkozni tudó részemet és elkezdem agyalni. Most csaknem talált meg egy leszbikus? Tuti csak ugyan az az érdeklődési körünk és csak meg akarta kérdezni, hogy… hogy…hát valamit.

Szóval miután 20 percen keresztű csak nevettem a sok hülyeségen és abszurd dolgokon, visszaírtam neki, hogy rendben, hallgatom. Még azt is szívesen megírtam volna, hogy az ízléstelen kérdésektől kíméljen meg. De hát nem ítélünk elsőre, ezért inkább megkíméltem magam a megalázástól, ha esetleg nem úgy van, ahogy gondoltam és a végén idiótának nézne.

Szóval a hosszú hétvége fele így ment el. Nagyon sirály! Alig várom már, hogy holnap ki fog meg találni és boldogítani! XD

Mint ahogy szoktam, most is sikerült eltérnem a tárgytól. Történetírás közben is így van. Kitalálok valamit, aztán csak száguld a kezem a billentyűzeten és a végén már azt sem tudom, hogy hol tartok. Aztán tetszik, amit még hozzátettem, de eltér ez eredetitől és megint jön a kanyar és újra az egész elölről.

Jaaaaaj, nagyon bonyolult az élet.... : )

Klubb

Nagyon kis részlete egy történetnek, amit már tavaly nyár óta körmölök. Itt találozik először Beth és Eric. Jó olvasást! : )

A Sikoly nevű szórakozóhelyen leste Beth a leendő prédáját. A kiképzés alatt már nagyon éhezett a pengéje a friss vámpírvér iránt. Le akarta tesztelni, hogy mennyit tud a gyakorlatban és hogy elő tudja-e csalogatni a képességét. Mivel a vendégeket megmotozták, kénytelen volt a fegyverét a motorjában hagynia, de azért így sem volt védtelen.

            Jake és a mamája nem tudták, hogy egy vámpírok által kedvelt klubban van és koktélozgat. Erre a különleges alkalomra teljes puccba vágta magát. Fekete, hosszú koktélruhát vett fel, aminek a hátán fűzős kötés volt és a slicce felért a felsőcombjáig. A haját hullámosra lőtte be és füstös, fekete sminket tette fel. Sok srác megnézte magának és próbált vele szemezni, de ő csak a feladatra koncentrált és kiterjesztette az érzékeit a fűszeres és édes illat felé. De a sok pacsuli és izzadság között nehéz volt ráakadni a szagra, de meglett. A tömeghez képest feltűnően sok vámpír garázdálkodott itt, amire Beth egyáltalán nem számított. Szemével is megkereste a bestiákat és úgy találta, hogy fiatal egyedek lehetnek. Egyrészt a testük nyeszlett volt és kisfiús, másrészt az illatuk is csak alig érződött. Mivel nemrég változhattak át őket, a stílusok nagyjából megmaradt. Volt köztük rocker, emo, drogos és szajha. ( Bocsánat, de nincs jobb szó a női vámpírokra, mivel rosszabbak, mint a hímneműek. Szegény, védtelen embersrácokat néznek ki maguknak, a csillagokat ígérik nekik. Mind könnyű prédának látszott, leszámítva persze a testőreiket és a saját fizikai erejüket. Az határozta meg a testőreik számát, hogy mennyi lé volt a tárcájukba és hol állnak a társadalmi ranglétrán.)

            Miközben Beth a lehetőségeket és a taktikákat gondolta ki, 3 újgazdag, kihanemén? stílusú genyó srác jött oda hozzá.

-         Csá! - szólalt meg a bátrabb, aki vámpír volt. - Mennyi vagy egy körre?

Okkéééé, lehet, hogy ez a ruha túlságosan sokat mutat, de ez akkor sem volt szép.

-          Tessék? Nem vagyok vevő az ilyen beszédre, úgyhogy viszlát!

 A vámpír először megdöbbent, de úgy látszik, hogy nem adja fel könnyen.

-         Figyel, Cicusom, mindketten tudjuk, hogy csak kéreted magad, úgyhogy fog a kis formás hátsódat és tipegj ki velünk a hátsó kijáraton és essünk túl rajtad, mert már sajgok érted.- vigyorgott, majd a társai felé biccentett, akik röhögtek.

-         Nem megyek veletek sehova! - jelentette ki határozottan Beth.- A-a pasim nemsokára ideér és ha nem takarodtok a pokolba, akkor megnézhetitek, hogy mit kaptok tőle.

Na, ez talán beválik. Beth nem tud elbánni mind a hárommal. Sürgősen el kell mennie innen.

            - Cicusom, - mondta a vámpír, miközben a lány lábára tette a kezét. - Én onnan jöttem.

Beth szeme kitágult, mert most már aztán tényleg bajban volt.

És ekkor a semmiből egy magas, jóképű, körül belül 26 éves férfi sétált felé a három zaklató háta mögött. A férfi sötét farmert, fekete inget viselt, ami teljesen ki volt gombolva, így láthatóvá váltak a tökéletes izmai. Magassága…huh…sok, 190 centit meghaladja. A járása lenyűgöző, szinte siklott a tömegen át és a szeme még a sötétség ellenére is látszott, hogy sötétkék. Ez a férfi a legtökéletesebb lény, akit valaha látott. Nem csoda, hogy így néz-gondolta Beth, miután a levegőbe szagolt. - Vámpír.

Eric North a klubig követette a mézédes illatot. Először az utcán érezte és már akkor a lelkéig hatolt. Még soha nem érzett ilyet. Ez az illat megdobogtatta a szívét. Létezése óta most először.

         Még a tömegen keresztül is tisztán érezte a lány illatát. Ott ült a bárpultnál, gyönyörű haja meztelen hátára omlott, amit nem takart el fekete, szexis ruhája. Arca csodaszép, tekintete fürkészve kémlelt körbe. Ericnek soha sem volt gondja a nőkkel, de nem tudta, hogyan közelítse meg. Aztán látta, hogy pár mitugrász körbeállja és azonnal feltört belőle a birtoklási ösztön.

         A vágy, hogy megvédje, ami az övé.

            Az idős vámpír, az erős illata alapján csak az lehet, félretolta a fiatal vámpírt és Bethhez hajolt, akinek erre elállt a lélegzete.

Levegő! Levegő! Térj észhez, ha vámpírok vannak körülötted!

            - Szia, Édes! Szíves elnézését kérem a késésemért! - kérte a csodaszép, mély és erotikus hangján, majd végigsimított a lány meztelen karján, gyengéden megfogta a kezét és finom csókot lehet a kézfejére. Felnézett a lány meglepődött szemébe, kacsintott, úgy, hogy a támadók ne lássák és kivillantotta ragyogó agyarait. Erre a lánynak megmozdult valami a bensőjébe. A férfi fölült a lány mellé és átkarolta a vállat. Beth hagyta, mivel kapcsolt és átgondolta a dolgot, hogy inkább egy vámpírral küzd meg, mint 3 sráccal.

            - Kik a barátaid? –kérdezte a fiúkat nézve.

            - Nem tudom, mivel nem vették a fáradságot a bemutatkozásra, de már lényegtelen, hiszen az „urak” távoznak.

A fiatal vámpír felismerte az idősebben rejlő veszélyt és fenyegetést, de kitartott a zsákmánya mellett.

            - Maga tényleg a parancsolója?- hebegte.

- Nem magára tartozik, de ha tudni akarja, akkor igen.

- Bizonyítsa be!- már nem bírta féken tartani magát.

Az idős vámpír Bethhez fordult, mélyen a szemébe nézett, rámosolygott míg a haját kisöpörte a nyakáról és felé közeledett.

Komolyan inni akar ennyi ember előtt? Sikíts! De nem tudok!

Beth nem tudta, hogy mit csináljon. Bízzon egy vadidegenbe, aki állítólag megmenteni jött őt, vagy buktassa le, de akkor meg már nem fogja megvédeni ezektől a srácoktól  akik biztosan elkapják őt. Gyorsan kellett döntenie. Kit könnyebb legyőzni? Egy idős vámpírt vagy 3 fiatalabbat, de akik túlerőben vannak? Inkább az ösztönére hallgat és hagyja magát. Ha gáz van, akkor fölhívja a bátyját, akinek a segítségével már könnyen elbánnak a vámpírral.

A férfi a nyakára tette a száját és a szemfogát odanyomta a bőréhez, de nem szúrta át! A döbbenettől Beth felnyögött, ami még élet hűbbé tette az alakítást. A férfi a nyakát kezdte csókolni és Beth hullámozni kezdett alatta, mert szabadulni akart, mire a vámpírból vad morgás tört fel.

-Basszus, tényleg iszik belőle – csodálkozott a vámpírsrác barátja, akik valószínűleg soha sem látott még ilyet.

A vámpírférfi felemelkedett a lány nyakáról, megtörölte a száját és a fiúk felé mordult:

- Most már takarodjatok innen!- mondta fenyegetően.

A srácok gondolkodás nélkül odébbálltak és feltételezhetőleg egy újabb lányt kerestek.

A férfi elégedetten visszafordult Bethhez, aki hálás volt neki, mégis tartott tőle. A férfi ismét a nyakára tette a száját, de ezúttal csókot lehelt rá. Beth eltolta magától, majd a férfi szemébe nézett.

- Köszönöm a segítségét!- mondta köszönetként és már csúszott le a székről. Mára már nincs előjegyezve vadászat. Túl sok vámpírra hívta fel a figyelmet és ha nem megy el gyorsan, még többen bepróbálkoznak nála. Más módszert kell találnia.

-Hova-hova? – kérdezte a vámpír, majd Beth dereka és lába alá nyúlt és felemelte. –Még csak most kezdtük.

- Nézze, köszönöm, hogy megmentett, de ezt a színjátékot befejezhetnénk. Már elmentek és semmi kedvem sincs maradni vacsorára.

A férfi nem törődve a lány tiltakozásával felugrott mindenki előtt az emeletre, de mintha észre sem vették volna a táncparketten hullázó emberek. Beth most már rájött, hogy egyszerűbb lett volna a fiatal suhancokat elgyepálni. Más helyzetbe örült volna, ha egy jóképű férfi elragadja, na de pont egy vérszívó? Sürgősen meg kell szöknie tőle. Közbe a férfi ledobta a galérián lévő kanapék egyikére a sarokban és fölé feküdt. Az emelet kellemes lett volna a hangulatfényeivel és a bordó színű tárgyakkal kiegészített helységben, de ebben a szorult helyzetben inkább fullasztó volt.

- Most törleszthetsz. Mázlid van, hogy épp éhes vagyok, te meg olyan kívánatos! Már csak az a kérdés, hogy tőlem ki fog megmenteni? – kérdezte kajánul, majd a halvány fényben kivillantotta a megnyúlt szemfogait és leszorította a kétségbeesetten tiltakozó Betht.