A busz csúszkálva állt meg a megállóban. Az ajtómnál nem volt leszálló utas, ezért a megállóban várakozó idős, szakállas férfinak kellett megnyomni az ajtónyitó gombot. Már minden utazni kívánó ember felszállt, kivéve Őt.
Táskáját szorosan fogva futott az indulni készülő buszhoz. A sofőr megvárta és ezért még hálát adok neki. Mikor Ő felszállt, lába körül sebesen keringtek a frissen hullott hópelyhek. Kezével beletúrt csapzott, vízcseppes hajába. A mozdulat következtében megcsodálhattam az arcát. Barna szeme festetlen, a hideg tett egy kis pírt az arcára. Fülébe csak egy kis fehér köves ékszert viselt. Tekintetem lejjebb vándorolt, de talán nem kellett volna… Nyaka vonala elbűvölt.
Még akkor sem tudtam róla levenni a szemem, mikor leült a kettővel előttem lévő ülésre.
Eddig a busz ocsmány és émelyítő szaga töltötte el az orromat, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem éreztem az Ő illatát. Mélyet szippantottam belőle és csak élveztem a citrom és cseresznye harmóniáját. Majd kinyitottam a szemem és kiterjesztettem érzékeimet. Miután sikerült kizárnom a busz és az emberek beszélgetésének zaját, a fülében szóló zenére figyeltem. A rock erős és ütős dallamát lehetett kivenni és ha ezután kétségem lett volna, csak rá kellett, hogy pillantsak a táskáján lévő több száz sörös doboz nyitófülére. Mikor kényelmesen elhelyezkedett a helyén, kinyitotta táskáját, amitől a díszek oldalra csúsztak és előkotorászott a mélyéről egy könyvet. A címét nem tudtam elolvasni, mivel a hátlapot láttam csak, de úgy véltem, romantikus regény lehetett. Megkereste a könyvjelzőt és folytatta is a könyv olvasását. Ahogy egyre inkább belemerült a történetbe, annál inkább nem érdekelte a külvilág. Nem vette észre – vagy talán nem is akarta észrevenni-, hogy pár munkás nézi őt. A zene ritmusát dobolta a lábával és néha megmozdult az ajka is. Csak oldalról láttam egy kicsit, de ennyi épp elég volt. Nem akartam mohó lenni. Különben is, ha szemben ültem volna vele, biztos zavarba jött volna. És már nem csak a hideg miatt lett volna piros az arca. És akkor arra gondoltam, hogy pont ezt szeretném látni. Már indultam is volna jobb helyet keresni, amikor rájöttem, hogy hibát követek el. Nem lenne szabad ezt csinálnom. Jó útra tértem. Most szépen elfelejtem. Már éppen felállni készültem, bár még nem voltam a számomra megfelelő megálló közelébe, amikor a lány becsukta a könyvet, de nem rakta el a táskájába. Megnyomta a gombot, majd körbenézett.
És ezt nem lett volna szabad.
Amint találkozott a tekintetünk, belém hasított egy heves érzés. Vajon hogy vehetett egem észre? A világítástól szinte fekete szemébe olyat találtam, amit mindig is kerestem. Elkapta a tekintetét és mintha egy kis mosoly bujkált volna a szája szegletében. Vagy csak odaképzeltem?
A busz megint megállt és a lány leszökkent a lépcsőfokokon.
Hatalmas erő kellett ahhoz, hogy vissza tudjam tartani magam. Csak azt hajtogattam, hogy maradjak a buszon. Hogy ne rohanjak utána. Hogy ne kövessem.
De nem ment.
A busz már csengetett, amikor lesiettem róla. Az utasok észre sem vettek engem, de ez nem volt meglepő. Csak egy hideg fuvallatot éreztek a tarkójukon és ezt a tél számlájára írták.
Követtem a lány illatát és meglepődve vettem észre, hogy nem a legközelebbi zebrához vezetett, hanem át az úton. Reggel és este, mikor az emberek ide-oda mászkálnak, ez a kereszteződés igen veszélyes. Most csak pár autó közlekedett, de a tudat, hogy veszélynek teszi ki magát, bosszantott. Mint a szél, utána indultam. Halkan énekelgetett és közben a lába alá nézett, hogy el ne essen. A hőmérséklet jóval 0 fok alatt lehetett, és ami napközben megolvadt, most kemény jégpáncéllá szilárdult. Könnyen tudtam haladni, páratlan ügyességgel rendelkeztem és azon morfondíroztam, hogy milyen jó lenne átkarolni Őt. Belém tudna kapaszkodni és meg tudnám védeni a bokakificamító úttól. Olyan 6 méterre lehettem tőle, de sokkal többnek éreztem. Még 6 centi távolságot sem lettem volna képes elviselni. Éhségem életre kelt, fogam sajgott. De visszafogtam magam, hisz csak azért követtem, hogy biztonságba hazaérhessen. Hogy senki ne támadhassa meg.
Ekkor elvonta a figyelmem egy világos kapualjban várakozó alak. A lány odaért hozzá és köszöntötte. Istenem! Ha bármi köze is van hozzá, az a férfi halál fia. Ha csak egy ujjal is hozzáér, felküldöm a Holdra, hogy műholdkén keringjen körülötte.
De mint utólag kiderült, csak ismerősök. Ezt a reakciókból szűrtem le. A férfi testhőmérséklete nem lett melegebb a lány látványára, nem úgy mint az enyém. Ha egy pár lennének, csókkal köszöntötték volna egymást, de az is elmaradt.
Szerencsére ez a férfi nem alkotott a lánnyal egy párt. De rajta kívül még több millió férfi él ezen a bolygón… A birtoklási ösztön úgy csapott képen, mint egy jól megküldött hógolyó. Az én fajomban ritkán éreznek így.
De rögtön ki is estem a gondolatmenetből, mikor a lány elköszönt a férfitől és felment a társasház lépcsőjén, majd előszedte a kulcscsomóját. Megint dudorászni kezdett, majd betalált a megfelelő kulccsal és kinyitotta a kaput.
Azonban elkövette az a hibát, hogy nem húzta be maga után és így nem tudta távol tartani az illetéktelen betolakodókat.
Hmm. Ez felelőtlenség volt.
Besurrantam mögötte, majd mikor láttam, hogy a liftnél fel akarja kapcsolni a világítást, az akaratom segítségével kiiktattam a lámpát. A lány értetlenül figyelte a sötét égőt, majd még egyszer megpróbálta, de mindhiába.
- A francba! –szitkozódott. Elmosolyodtam.
Lassan megérkezett a lift, én meg addig csak álltam a sötététben.
Most már aztán tényleg elmegyek. Már így is túlléptem egy határt.
Kinyílt a lift és egy öreg hölgy sétált ki a kutyájával, akik biztos a szokásos esti egészségügyi sétájukat akarták elintézni. A lány köszönt nekik, majd hirtelen elhatározás miatt felfedtem magam az ott lévőknek. A kutya egyből megmorgott, de ezt már megszoktam. A kis chiwawát simán elintéztem volna, de állatbarátnak gondoltam Őt, ezért békén hagytam. Határozottamn megindultam feléjük és elkaptam a csapódni készülő ajtót.
- Jó estét kívánok, hölgyeim! – próbáltam csukott szájjal mosolyogni. Még a végén olyat látnának, amitől megijednének.
- Jó estét! – Istenem, csodaszép a hangja!
- Üdvözletem, fiatalember.
Az idős hölgy csak nézett engem, majd a kutya ugatása elvonta a figyelmet rólam és elindult a kijárat felé.
- Hölgyem. – Egyik kezemmel az ajtót fogtam a másikkal beinvitáltam a lányt a liftbe.
- Köszönöm.
Mikor mindketten beszálltunk, megkérdeztem, hogy melyik emeletre megy, mire ő a 9-est kérte és utána megint megköszönte. Megnyomtam a 9-es és 10-es gombot, majd átadtam magam az illatának, a közelségétől melegség járta át a testem. Próbáltam nem bámulni, de nem sikerült. Olyannyira éhes voltam már, hogy elvesztettem a fejem. A józan eszem ott kiabált a fejembe, hogy azonnal száljak ki a felvonóból. És ekkor a lány hátradobta a haját és lassan végigsimított a nyakán.
Több sem kellett.
Rá vetettem magam. Csak a szomjúság vezérelt és a kivágódó szemfogam. Már szinte éreztem az ízét a száma, éreztem az energiát, amit átad.
De nem a forró folyadékot éreztem a torkomban, hanem a hűvös fémét.
A lány egy pengét szorított a torkomhoz. Fel sem fogtam, hogy mi történt, csak a hangját hallottam a fülem mellet.
- Viszlát, vámpír!
( Ez csak egy kis ízelítő volt a könyvemből. Ha mondjuk utazok a buszon vagy éppen sorban állok , mindig ilyen történeteket találok ki. Néha annyira elmerülök, hogy észre sem veszem, hogy le kéne szállnom a tömegközlekedésről. : D )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése