Hányszor hallottunk már így kezdődő, véget nem érő papolást az idős mamiktől és papiktől! Hogy a régi szép időkben nem ilyen világ volt… Főleg akkor kezdenek bele és mondják el levegő nélkül, amikor valami rosszat tesznek a fiatalok. Nem adják át a helyüket a buszon vagy nem köszönnek előre, vagy stb. Mindig van valami…
Viszont egy dologban igazuk van. Rohamosan fejlődik a világ. Már tényleg más idők járnak. Az ő kis világukba nem fér bele, hogy a mai fiatalok miket művelnek. Gondolom nem kell példákat felsorolnom…
Az érem mindkét oldalát látom, mert már érettnek érzem magam annyira, hogy elfogadjam azt, amit mondanak, megértem őket. Viszont én is fiatal vagyok és igenis én is el tudok szabadulni, ha akarok.
De egy valamin nem tudom túltenni magam…
Van egy féltestvérem, aki most 7 éves. 10 év különbség van köztünk, de néha kevesebbnak érzem. Nem, nem én vagy éretlenebb, hanem ő és a korosztálya. Én 10 évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy mi az számítógép, hogy a mobilról ne is beszéljek. A barátaim, osztálytársaim is inkább PlayStation játékon játszottak. Az én időmben az volt a divat… :D
Most meg az a menő, ha az ember már 3 évesen Laptop-on játszik öldöklős, fegyveres játékkal.
De ami a legjobban lesokkolt, az Karácsony másnapján történt. ( Csak, hogy tisztázzuk. Kicsi korom óta nekem a Karácsony az Szentestével kezdődik és Apám már sokszor rám szólt, hogy ha másnapot mondok, akkor mindenki 26-ra gondol. Most már így marad, nem fogom máshogy mondani! ) Szóval Karácsony X-dik napján értem jöttek apámék, hogy mehessünk le a mamámékhoz ebédelni. Beszálltam a kocsiba, fogtam a biztonsági övet és már csattoltam volna be, amikor megláttam a kis húgomat a gyereküllésben.
Azt sem tudtam, mit kezdtem el csinálni. Megálltam a mozdulat közepén.
A húgom fülében bömbölt zene, de úgy, mint a buszon a huszonéves bólogatós fiúké. Még Apámék rádiója sem tudta elnyomni a zenét. Kezében a vadi új,” képejnyő éjintős” telefon. Még a nevét sem tudja teljesen kimondani, de pötyögtetni azt tudja. 16. születésnapomra kértem hasonló érintőképernyős telót, de előtte hónapokig kunyiztam érte. Az mp4-emet meg a spórolt pénzemből vettem meg 1 éve.
Nos.. a húgom írt a Jézuskának, hogy neki „kell” ez meg az meg amaz.
És láss csodát, pár hétre rá mindent megkapott.
Most lehet azt mondani, hogy féltékenységből beszélek, pedig nem így van. Jobban esik, hogy én vettem meg, hogy vártam rá és ez nem közhely.
És ami rádobott még egy lapáttal az az volt, hogy amikor megkérdeztem a húgomtól, hogy:
- Hát neked meg mit hozott a Jézuska?
A válasz ez volt:
- Hüm…Telcsát.
Semmi vidámság nem volt a hangjában. Tök természetes volt, hogy kapott. Amikor én kaptam, majd kiugrottam a bőrömből és visítottam, fülig ért a szám.
De neki nem…
3 unokatesómnak is megmutatta a telefont és nem akarok gonosz lenni és még szépen is fejezem ki magam, ha azt mondom, úgy viselkedett, mint egy plázacica.
Teljesen az ellentétem, de nagyon szeretem, ezért előveszem testvéri énemet és leszoktatom erről a viselkedésről.
Hát igen… Érdekes dolgok történnek a világunkban… Ugye?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése