Egy átlagos este...

A busz csúszkálva állt meg a megállóban. Az ajtómnál nem volt leszálló utas, ezért a megállóban várakozó idős, szakállas férfinak kellett megnyomni az ajtónyitó gombot. Már minden utazni kívánó ember felszállt, kivéve Őt.

Táskáját szorosan fogva futott az indulni készülő buszhoz. A sofőr megvárta és ezért még hálát adok neki. Mikor Ő felszállt, lába körül sebesen keringtek a frissen hullott hópelyhek. Kezével beletúrt csapzott, vízcseppes hajába. A mozdulat következtében megcsodálhattam az arcát. Barna szeme festetlen, a hideg tett egy kis pírt az arcára. Fülébe csak egy kis fehér köves ékszert viselt. Tekintetem lejjebb vándorolt, de talán nem kellett volna… Nyaka vonala elbűvölt.

Még akkor sem tudtam róla levenni a szemem, mikor leült a kettővel előttem lévő ülésre.

Eddig a busz ocsmány és émelyítő szaga töltötte el az orromat, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem éreztem az Ő illatát. Mélyet szippantottam belőle és csak élveztem a citrom és cseresznye harmóniáját. Majd kinyitottam a szemem és kiterjesztettem érzékeimet. Miután sikerült kizárnom a busz és az emberek beszélgetésének zaját, a fülében szóló zenére figyeltem. A rock erős és ütős dallamát lehetett kivenni  és ha ezután kétségem lett volna, csak rá kellett, hogy pillantsak a táskáján lévő több száz sörös doboz nyitófülére. Mikor kényelmesen elhelyezkedett a helyén, kinyitotta táskáját, amitől a díszek oldalra csúsztak és előkotorászott a mélyéről egy könyvet. A címét nem tudtam elolvasni, mivel a hátlapot láttam csak, de úgy véltem, romantikus regény lehetett. Megkereste a könyvjelzőt és folytatta is a könyv olvasását. Ahogy egyre inkább belemerült a történetbe, annál inkább nem érdekelte a külvilág. Nem vette észre – vagy talán nem is akarta észrevenni-, hogy pár munkás nézi őt. A zene ritmusát dobolta a lábával és néha megmozdult az ajka is. Csak oldalról láttam egy kicsit, de ennyi épp elég volt. Nem akartam mohó lenni. Különben is, ha szemben ültem volna vele, biztos zavarba jött volna. És már nem csak a hideg miatt lett volna piros az arca. És akkor arra gondoltam, hogy pont ezt szeretném látni. Már indultam is volna jobb helyet keresni, amikor rájöttem, hogy hibát követek el. Nem lenne szabad ezt csinálnom. Jó útra tértem. Most szépen elfelejtem. Már éppen felállni készültem, bár még nem voltam a számomra megfelelő megálló közelébe, amikor a lány becsukta a könyvet, de nem rakta el a táskájába. Megnyomta a gombot, majd körbenézett.

És ezt nem lett volna szabad.

Amint találkozott a tekintetünk, belém hasított egy heves érzés. Vajon hogy vehetett egem észre? A világítástól szinte fekete szemébe olyat találtam, amit mindig is kerestem. Elkapta a tekintetét és mintha egy kis mosoly bujkált volna a szája szegletében. Vagy csak odaképzeltem?

A busz megint megállt és a lány leszökkent a lépcsőfokokon.

Hatalmas erő kellett ahhoz, hogy vissza tudjam tartani magam. Csak azt hajtogattam, hogy maradjak a buszon. Hogy ne rohanjak utána. Hogy ne kövessem.

De nem ment.

A busz már csengetett, amikor lesiettem róla. Az utasok észre sem vettek engem, de ez nem volt meglepő. Csak egy hideg fuvallatot éreztek a tarkójukon és ezt a tél számlájára írták.

Követtem a lány illatát és meglepődve vettem észre, hogy nem a legközelebbi zebrához vezetett, hanem át az úton. Reggel és este, mikor az emberek ide-oda mászkálnak, ez a kereszteződés igen veszélyes. Most csak pár autó közlekedett, de a tudat, hogy veszélynek teszi ki magát, bosszantott. Mint a szél, utána indultam. Halkan énekelgetett és közben a lába alá nézett, hogy el ne essen. A hőmérséklet jóval 0 fok alatt lehetett, és ami napközben megolvadt, most kemény jégpáncéllá szilárdult. Könnyen tudtam haladni, páratlan ügyességgel rendelkeztem és azon morfondíroztam, hogy milyen jó lenne átkarolni Őt. Belém tudna kapaszkodni és meg tudnám védeni a bokakificamító úttól. Olyan 6 méterre lehettem tőle, de sokkal többnek éreztem. Még 6 centi távolságot sem lettem volna képes elviselni. Éhségem életre kelt, fogam sajgott. De visszafogtam magam, hisz csak azért követtem, hogy biztonságba hazaérhessen. Hogy senki ne támadhassa meg.

Ekkor elvonta a figyelmem egy világos kapualjban várakozó alak. A lány odaért hozzá és köszöntötte. Istenem! Ha bármi köze is van hozzá, az a férfi halál fia. Ha csak egy ujjal is hozzáér, felküldöm a Holdra, hogy műholdkén keringjen körülötte.

De mint utólag kiderült, csak ismerősök. Ezt a reakciókból szűrtem le. A férfi testhőmérséklete nem lett melegebb a lány látványára, nem úgy mint az enyém. Ha egy pár lennének, csókkal köszöntötték volna egymást, de az is elmaradt.

Szerencsére ez a férfi nem alkotott a lánnyal egy párt. De rajta kívül még több millió férfi él ezen a bolygón… A birtoklási ösztön úgy csapott képen, mint egy jól megküldött hógolyó. Az én fajomban ritkán éreznek így.

De rögtön ki is estem a gondolatmenetből, mikor a lány elköszönt a férfitől és felment a társasház lépcsőjén, majd előszedte a kulcscsomóját. Megint dudorászni kezdett, majd betalált a megfelelő kulccsal és kinyitotta a kaput.

Azonban elkövette az a hibát, hogy nem húzta be maga után és így nem tudta távol tartani az illetéktelen betolakodókat.

Hmm. Ez felelőtlenség volt.

Besurrantam mögötte, majd mikor láttam, hogy a liftnél fel akarja kapcsolni a világítást, az akaratom segítségével kiiktattam a lámpát. A lány értetlenül figyelte a sötét égőt, majd még egyszer megpróbálta, de mindhiába.

-         A francba! –szitkozódott. Elmosolyodtam.

Lassan megérkezett a lift, én meg addig csak álltam a sötététben.

 Most már aztán tényleg elmegyek. Már így is túlléptem egy határt.

Kinyílt a lift és egy öreg hölgy sétált ki a kutyájával, akik biztos a szokásos esti egészségügyi sétájukat akarták elintézni. A lány köszönt nekik, majd hirtelen elhatározás miatt felfedtem magam az ott lévőknek. A kutya egyből megmorgott, de ezt már megszoktam. A kis chiwawát simán elintéztem volna, de állatbarátnak gondoltam Őt, ezért békén hagytam. Határozottamn megindultam feléjük és elkaptam a csapódni készülő ajtót.

-         Jó estét kívánok, hölgyeim! – próbáltam csukott szájjal mosolyogni. Még a végén olyat látnának, amitől megijednének.

-         Jó estét! – Istenem, csodaszép a hangja!

-         Üdvözletem, fiatalember.

Az idős hölgy csak nézett engem, majd  a kutya ugatása elvonta a figyelmet rólam és elindult a kijárat felé.

-         Hölgyem. – Egyik kezemmel az ajtót fogtam a másikkal beinvitáltam a lányt a liftbe.

-         Köszönöm.  

Mikor mindketten beszálltunk, megkérdeztem, hogy melyik emeletre megy, mire ő a 9-est kérte és utána megint megköszönte. Megnyomtam a 9-es és 10-es gombot, majd átadtam magam az illatának, a közelségétől melegség járta át a testem. Próbáltam nem bámulni, de nem sikerült. Olyannyira éhes voltam már, hogy elvesztettem a fejem. A józan eszem ott kiabált a fejembe, hogy azonnal száljak ki a felvonóból. És ekkor a lány hátradobta a haját és lassan végigsimított a nyakán.

Több sem kellett.

Rá vetettem magam. Csak a szomjúság vezérelt és a kivágódó szemfogam. Már szinte éreztem az ízét a száma, éreztem az energiát, amit átad.

De nem a forró folyadékot éreztem a torkomban, hanem a hűvös fémét.

A lány egy pengét szorított a torkomhoz. Fel sem fogtam, hogy mi történt, csak a hangját hallottam a fülem mellet.

-         Viszlát, vámpír!

( Ez csak egy kis ízelítő volt a könyvemből. Ha mondjuk utazok a buszon vagy éppen sorban állok , mindig ilyen történeteket találok ki. Néha annyira elmerülök, hogy észre sem veszem, hogy le kéne szállnom a tömegközlekedésről. : D )

Pa-pa-pa-party arc

Minden féltő szülő rémálma, ha a gyereke bejelenti, hogy bulizni akar menni. Valamelyik nem tudja kezelni és rögtön nemet mond, pedig még mesélni sem tudott a szerencsétlen gyerek. Normális esetben le kell ülni megbeszélni a dolgot. Akkor jó, ha a poronty már kialakított egy baráti közösséget és a szülő is ismeri a tagjait és a felmenőiket a dédszülőkig.

Tudni kell megbízni a gyerekben, hogy képes vigyázni magára. Tizenéves korban kezdjük például egy házibulival, ahol lecsekkoolhatjuk a barátok, hogy lássuk, nem rontják el a mi kis szentünket.

Egyik gyerek sem szereti ezt a mondatot: „ Ezt meg kell beszélnünk. „

Fontos, hogy ha egy szülő kicsi kora óta nem beszél a gyerekkel az élet dologról, mert úgy hiszi, ráér még, nagykorába már kevésbé hallgatja meg, mert addig már vagy megtapasztalta vagy már mesélte neki más.

Buli előtt szerintem kölcsönösen nyitottnak kell lennie a gyereknek és a szülőnek. Például, ha az anyuka azt mondja a lányának, hogy Kislányom, ebből a pólóból pár potyognak a veseköveid! , akkor ezt nem bántásból mondja. Ilyenkor vagy választunk egy ugyan olyan csinos felsőt vagy elvisszük és a mosdóba átvesszük. Ennyi.

És a gyereknek is mesélnie kell, hogy hova menne, kivel és mikor jön haza. És a telefont – tudom, hogy mennyire idegesítő és ciki – ne kapcsoljuk be és fogadjuk az ősök hívását. A szüleim már nincsenek együtt, Anyuval élek, de mindig felhívom Aput, hogy tudjon róla, merre csavargok. Szerencsémre mindegyik engedékeny, de nagyon féltenek. Egy lánynak tényleg sokkal veszélyesebb, mint egy fiúnak. Főleg ami 2010. január 15-én történt a Nyugatin szegény lányokkal.( R.I.P.) Azóta Apám 10 évet öregedett. Eddig se nagyon mászkáltam el bulikba, főleg az érettségi miatt. De most, hogy 18 leszek, ki szeretnék rúgni a hámból!

Foglaltam asztalt, meghívtam mindenkit, erre Apám azt mondta, nem. Mondom, már minden le van szervezve és Anyu is beszélt a fejével. De csak hergelte magát.

-         De Sanyi! Hiszen alig jár el discóba! - anya

-         Nem baj! Nem is fog! – apa + vörösödő fej

Szóval legközelebb fejmosással kezdődik a napom. Ezért mondom, hogy időben meg el kell kezdeni a szoktatást. A felnőttnek és a gyereknek is. Nekem is és Anyuméknak is furcsa volt először elmenni az éjszakába, de muszáj! Nem zárhatnak kolostorba. ( Bár tuti, hogy már agyaltak rajta… )

Ilyen óriási bulikba, ahol tuc tuc zene megy és ahol alig lehet levegőt kapni, ott biztos előbb vagy utóbb meggárgyulok. Ez a mostani összejövetel is egy biliárd bárban lesz. Szerintem ideális is, mert ott ahol a saját hangját sem hallja az ember, ott nem tudsz beszélni a haverokkal.

Szóval tényleg meg kell válogatni, hogy hova menjen az ember és kivel. És pián kívül maradjon lóvé taxira is.

U.I.: Lehetőleg ne várjuk el szerencsétlen, megfáradt, másnapos gyerekünktől, hogy 10-re már toppon legyen. Remélem olvasod, Apukám! : D (L)

Tudás...hatalom

Gondolkodott már azon, hogy milyen lenne mindenről tudni? Szó szerint mindenről.

Tudni, hogy mikor és mit csinál a szomszéd és nem csak azért, mert áthallatszik a halon. Hogy ami az évtizedek, évszázadok alatt felmerült az emberiség agyában, Ön egy csettintés alatt meg tudná válaszolni.

Szuper lenne, nem? Vagy nem?

Tényleg hasznunkra válna a sok információ? Biztos, hogy el tudnánk viselni?

Gondoljunk csak bele. Egy kisgyermek számára egy csoda a Karácsony. A Jézuska hozza a fát és a sok szép ajándékot. De amikor bemegy a téli szünet után a suliba és mesélni, hogy kapott egy pónit és hogy mennyire örül neki, egyszer csak lerombolják az illúzióit. Jönnek a kemény kisgyerekek és felvilágosítják, hogy ez nem így van. Hogy a szülök átvertek és ráadásul csodák sincsenek. Ez csak egy kis titok. A való életben azonban többel is találkozunk.

Létezik-e a Jeti? Tényleg úszkál-e Skóciában a Loch Ness-i szörny? Persze butaságnak tartjuk, hiszen hogy léteznének? De ott, ahol állítólag grasszálnak ezek a lények, az ott élőknek nagy bevételt jelent a sok turista.

Ami mostanában foglalkoztat, azok a vámpírok. Velük mi van? Ha tényleg „élnek” biztos jókat nevetnek a mostani könyveken. Lehet, hogy pár dologban stimmel, de ami biztos, hogy hála Istennek, kifogyhatatlanok a könyvírók a történetekből. Viszont ha tényleg léteznek, azt csak akkor derül ki, ha az emberiség kihal és csak ők maradnak a Földön. De ez bizony jelenleg itt a XXI században nem segít rajtunk.

Nagy talány még Isten létezése. Hiszem, hogy létezik, mert úgy gondolom jó tudni, hogy van fönt valaki, aki vigyáz ránk és akitől segítséget kérhetünk. Akinek elég hatalma van ahhoz, hogy békét és megnyugvást teremtsen.

De biztosra persze nem mehetünk. Amióta tudjuk, hogy a Föld nem lapos, azóta jobban nyitva tartjuk a szemünket és résen vagyunk, hogy: Hoppácska! Talán ez mégsem így van, hanem úgy! Ilyenkor jön a kis villanykörte a fejünk mellett.

A tudás hatalom. És felelősség is. Tudni kell bánni vele, ezt a történelem nagyjai a bőrükön tapasztalták.

Ezek a spekulációk irodalomórán ötlöttek a fejembe, amikor Sigmund Freud nézeteit hozta fel a szeretet tanárnőnk. Elképesztő, hogy mennyire meg tudja mozgatni az ember agyát egy gondolat!

Ön mit szeretne megtudni? Az 5-ös Lottó számait? Az 51 –es körzet titkait?

Gondolkozzon csak rajta!

Sherrilyn Kenyon – Ördögi tánc ( 4. )

Zarek kétségkívül a legmagányosabb Sötét Vadász. Évszázadok óta Alaszkában él száműzetésben. Mielőtt vámpírrá változott, római rabszolgaként elképzelhetetlen kínokon kellett keresztülmennie. Minthogy veszélybe sodorta a testvériséget, most társai az életére törnek.
Astrid az igazság szűzi nimfája. Ő kapja feladatul, hogy ítélkezzen Zarek felett. A vizsgálat során számos eddig nem sejtett titok is a felszínre kerül, és a gyönyörű Astrid nemcsak a jobb sorsra érdemes embert, de a forróvérű szeretőt is megtalálja a Vadászban...

                                                              Hivatalos könyvajánló

A történet röviden arról szól, hogy Zsadistot Artemisz el akarja ítélni, de Acheron, a Sötét Vadászok főnöke megkéri Astridot, a nimfák közül a legjobb bírót, hogy ő hozzon felette ítéletet. Artemisz nem aggódik, mert Astrid eddig még nem mentett fel senkit.

Zarek közveszélyes, sanyarú sorsú férfi, aki Alaszka kietlen síkjain él több száz éves száműzetésben. Thanatosz azonban bosszút akar állni Zareken, mert úgy hiszi, ő ölte meg a kedvesét. Miközben Thanatosz Zarekre vadászik, Astrid megmenti a férfit és ellátja a sérüléseit. Azonban vaknak tetteti magát, mert csak a munkájára akar összpontosítani. Zarek azonnal felfigyel a nőre, de neki minden emberi érzés idegen.

A szerelem is.

Astrid teszteli a férfit és felfigyel a rejtőzködő oldalára. Az erős, kőszikla külső mögött érző szívet talál és már csak be kell bizonyítania, hogy a férfi ártatlan.

A könyvben jelenik meg először Acheron testén lévő tetoválás, ami több alakot is képes felvenni. A neve Simi és ő egy kis démon. Nagyon szerethető, főleg akkor, ha nem éhes! Mindig E/3-ban beszél magáról és be nem áll a szája.

Astrid mellett megjelenik egy farkas, aki fel tud venni emberi alakot is. Neve Sasha és mindig meg akarja harapni Zareket és hűséges Astridhez.

Végén Thartanosznak is megadatik az esély a boldogságra és a vége Happy End.

Nagyon jó könyv! Mindenkinek ajánlom.  

Bezzeg az én időmben...

Hányszor hallottunk már így kezdődő, véget nem érő papolást az idős mamiktől és papiktől! Hogy a régi szép időkben nem ilyen világ volt… Főleg akkor kezdenek bele és mondják el levegő nélkül, amikor valami rosszat tesznek a fiatalok. Nem adják át a helyüket a buszon vagy nem köszönnek előre, vagy stb. Mindig van valami…

Viszont egy dologban igazuk van. Rohamosan fejlődik a világ. Már tényleg más idők járnak. Az ő kis világukba nem fér bele, hogy a mai fiatalok miket művelnek. Gondolom nem kell példákat felsorolnom…

Az érem mindkét oldalát látom, mert már érettnek érzem magam annyira, hogy elfogadjam azt, amit mondanak, megértem őket. Viszont én is fiatal vagyok és igenis én is el tudok szabadulni, ha akarok.

De egy valamin nem tudom túltenni magam…

Van egy féltestvérem, aki most 7 éves. 10 év különbség van köztünk, de néha kevesebbnak érzem. Nem, nem én vagy éretlenebb, hanem ő és a korosztálya. Én 10 évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy mi az számítógép, hogy a mobilról ne is beszéljek. A barátaim, osztálytársaim is inkább PlayStation játékon játszottak. Az én időmben az volt a divat… :D

Most meg az a menő, ha az ember már 3 évesen Laptop-on játszik öldöklős, fegyveres játékkal.

De ami a legjobban lesokkolt, az Karácsony másnapján történt. ( Csak, hogy tisztázzuk. Kicsi korom óta nekem a Karácsony az Szentestével kezdődik és Apám már sokszor rám szólt, hogy ha másnapot mondok, akkor mindenki 26-ra gondol. Most már így marad, nem fogom máshogy mondani! ) Szóval Karácsony X-dik napján értem jöttek apámék, hogy mehessünk le a mamámékhoz ebédelni. Beszálltam a kocsiba, fogtam a biztonsági övet és már csattoltam volna be, amikor megláttam a kis húgomat a gyereküllésben.

Azt sem tudtam, mit kezdtem el csinálni. Megálltam a mozdulat közepén.

A húgom fülében bömbölt zene, de úgy, mint a buszon a huszonéves bólogatós fiúké. Még Apámék rádiója sem tudta elnyomni a zenét. Kezében a vadi új,” képejnyő éjintős” telefon. Még a nevét sem tudja teljesen kimondani, de pötyögtetni azt tudja. 16. születésnapomra kértem hasonló érintőképernyős telót, de előtte hónapokig kunyiztam érte. Az mp4-emet meg a spórolt pénzemből vettem meg 1 éve.

Nos.. a húgom írt a Jézuskának, hogy neki „kell” ez meg az meg amaz.

És láss csodát, pár hétre rá mindent megkapott.

Most lehet azt mondani, hogy féltékenységből beszélek, pedig nem így van. Jobban esik, hogy én vettem meg, hogy vártam rá és ez nem közhely.

És ami rádobott még egy lapáttal az az volt, hogy amikor megkérdeztem a húgomtól, hogy:

-         Hát neked meg mit hozott a Jézuska?

A válasz ez volt:

-         Hüm…Telcsát.

Semmi vidámság nem volt a hangjában. Tök természetes volt, hogy kapott. Amikor én kaptam, majd kiugrottam a bőrömből és visítottam, fülig ért a szám.

De neki nem…

3 unokatesómnak is megmutatta a telefont és nem akarok gonosz lenni és még szépen is fejezem ki magam, ha azt mondom, úgy viselkedett, mint egy plázacica.

Teljesen az ellentétem, de nagyon szeretem, ezért előveszem testvéri énemet és leszoktatom erről a viselkedésről.

         Hát igen… Érdekes dolgok történnek a világunkban… Ugye?