Mindenkiben létezik egy természetéből fakadóan legjobban hozzáillő tevékenység, melyet ideális esetben űznie kell.

2010. december 28., kedd

2012.december 21. - Világvége

            Több cikket is olvastam már erről az eseményről és a filmet is láttam, mégis csak akkor tudhatjuk meg, hogy mi lesz, ha elérjük ezt a dátumot. Lehet, hogy tudtak valamit a maják, hiszem a koruk legnagyszerűbb civilizációja volt és nem biztos, hogy csak unalomból hagyták abba a naptár számlálását. ( Egyik barátom szerint nem kell ez a felhajtás, mert a válasz egyszerű. Azért nem folytatódik a számlálás, mert kihaltak a maják. XD) Egyesek szerint elpusztul a világunk, mások szerint a tudtunk változik meg.
            Nos, én személy szerint jól érzem magam úgy, ahogy vagyok. Nem szeretnék semmilyen tudatmódosításon részt venni, ezért a téli szünet unalmas perceiben, amikor épp nem a könyvemen dolgoztam és nem olvastam, írtam a jövőbeli énemnek egy levelet. Íme.

Kedves 2012-es énem!
Ha a Föld nevű bolygóba nem csapódott be meteorit és ez a levél nem ázott el egy óriás cunami miatt, akkor ez elméletek szerint a tudat változott. Ez esetben kérlek olvasd el ezt a szöveget, mert segít visszatalálni a helyes irányba. Persze, ha jó irányba változtál, tekintsd semmisnek, amiket itt össze-vissza írok a sok szabadidőmben.
Szóval Beth, többnyire kedves lány vagy. Általában nyitott vagy az emberek felé és szívesen kommunikálsz velük akár sorban állás közben, akár hazafelé a buszon. Viszont nem szereted ha előtted lassúznak( vagyis lassan mennek, amikor haladni szeretnél :D ) az utcán, ha tolakodnak a tömegközlekedéseken, ha bizonyos személyes nyávognak a telefonba, ha a –most már – volt osztálytársad keféli a hátad mögött a padot és az „ icike, picikie pocok pocakon pöckölte a másik….” gyerekdallal bosszant.
Minden évszakot szeretsz, mert mindegyikben van valami jó.
Télen, ha a talpad alatt ropog a hó, ha nem porhó esik, akkor hógolyózni. Gyönyörű, ha a fákon megmarad a hó és korizni is szeretsz, bár a kanyarokat ritkán tudod jól bevenni. Karácsonyt nem szoktad várni, mert mindig azon megy az agyalás, hogy mikor legyél Apánál és mikor Anyunál. Mindenkinek, akit szeretsz, hoz a Jézuskád valami apróságot és örömmel nézed, amikor kibontják őket.
A tavaszt alig várod, hogy végre elővehesd csoki barna bőrkabátod és végre elolvadjon a latyak. Ha teheted, sok időt töltesz a szabadban a lágy napsütésben.
A nyarat azért szereted, mert végre nem kell korán kelni, viszont ilyenkor sem kelsz fel 9 után. Örülsz, hogy végre van sok szabad időd, de nem szeretsz tétlenül otthon ülni. Napozni nem szeretsz, mert ropogósra sülsz. Pár napokat a Dunaföldvári rokonaidnál töltesz, ahol a nagyobbik uncsitesóddal mindig kitaláltok valami őrültséget.
Évszakoktól függetlenül imádod a viharokat, a villámlást, a dörgést, a szelet. Persze mindet a szobából nézni. Szereted nézni a csillagos eget  a Holddal és erőt merítesz belőlük.
Minden ételt megeszel, de a pacalt soha nem tudták beléd nyomni.

Ha az új éned jobb, mint a régi, tekintsd semmisnek a levelet. Ha tévedek, akkor ez segít visszatalálni.
És ne feledd: Tévedni emberi dolog, megbocsátani isteni. :  )  

2010. december 27., hétfő

Mivel nem vagyok egy nagy angolos, szeretem tudni miről énekelek : )

Oh baby hát nem tudod, hogy szenvedek?
Oh, baby hallod, hogyan nyöszörgök?
Fondorlattal ejtettél a csapdádba
Meddig tartasz még így fogva?
Te gyújtottad lángra a lelkem
Te gyújtottad lángra a lelkem
(Te gyújtottad lángra a lelkem)
Gleccser olvad az éjszaka csendjében
És a szupercsillagok a szupermasszívba vesznek
(Te gyújtottad lángra a lelkem)
Gleccser olvad az éjszaka csendjében
És a szupercsillagok a szupermasszívba vesznek
Azt hittem, senki nem tehet bolonddá
Oh, baby, a bolondod lettem
Te vagy a felszínesség királynője
És meddig hazudsz még nekem
Te gyújtottad lángra a lelkem
Te gyújtottad lángra a lelkem
(Te gyújtottad lángra a lelkem)
Gleccser olvad az éjszaka csendjében
És a szupercsillagok a szupermasszívba vesznek
(Te gyújtottad lángra a lelkem)
Gleccser olvad az éjszaka csendjében
És a szupercsillagok a szupermasszívba vesznek
Szupermasszív feketelyuk
Szupermasszív feketelyuk vagy
Szupermasszív feketelyuk vagy
Szupermasszív feketelyuk vagy
Gleccser olvad az éjszaka csendjében
És a szupercsillagok a szupermasszívba vesznek
Gleccser olvad az éjszaka csendjében
És a szupercsillagok a szupermasszívba vesznek
(Te gyújtottad lángra a lelkem)
Gleccser olvad az éjszaka csendjében
És a szupercsillagok a szupermasszívba vesznek
(Te gyújtottad lángra a lelkem)
Gleccser olvad az éjszaka csendjében
És a szupercsillagok a szupermasszívba vesznek
Szupermasszív feketelyuk
Szupermasszív feketelyuk vagy
Szupermasszív feketelyuk vagy
Szupermasszív feketelyuk vagy
Ha már a fentieknél említettem az egyik nagy kedvencemet, akkor már a dalszövegét is megmutatom. Legelőször a Twilight- Alkonyat c. filmben hallottam, amikor a vámpírok baseballoznak. Nagyon király szám!

Supermassive Black Hole

Oh baby don't you know I suffer?
Oh baby can't you hear me moan?
You caught me under false pretences
How long before you let me go?

Oooh...You set my soul alight
Oooh...You set my soul alight

(oooh...You set my soul alight)
Glaciers melting in the dead of night
And the superstars sucked into the supermassive

(oooh...You set my soul alight)
Glaciers melting in the dead of night
And the superstars sucked into the supermassive

I thought I was a fool for no-one
Oh baby I'm a fool for you
You're the queen of the superficial
And how long before you tell the truth

Oooh...You set my soul alight
Oooh...You set my soul alight

(oooh...You set my soul alight)
Glaciers melting in the dead of night
And the superstars sucked into the supermassive

(oooh...You set my soul alight)
Glaciers melting in the dead of night
And the superstars sucked into the supermassive
(sucked into the supermassive)

Supermassive black hole
Supermassive black hole
Supermassive black hole
Supermassive black hole

Glaciers melting in the dead of night
And the superstars sucked into the supermassive

Glaciers melting in the dead of night
And the superstars sucked into the supermassive

(oooh...You set my soul alight)
Glaciers melting in the dead of night
And the superstars sucked into the supermassive

(oooh...You set my soul)
Glaciers melting in the dead of night

And the superstars sucked into the supermassive

Supermassive black hole
Supermassive black hole
Supermassive black hole
Supermassive black hole

Új év, új napló...

Kezdhetném akár így is, de ez az állítás ne lenne igaz. Utoljára 12 évesen írtam naplót és már unalmas volt mindig úgy kezdenem, hogy Kedves Naplóm!
Ide nem fogom minden napomat leírni. De a mihetartás végett leírom egy átlagos napom. 5.10-kor ébreszt az órám, de csak 6-kor mászok ki az ágyból, mert szeretek még egy kicsit sunyni. Aztán elkészülök, majd 7-kor találkozok néha az oszt.társammal és együtt villamosozunk. Suliba többnyire figyelni szoktam, de némelyik órán nehezemre esik, amikor a tanár monoton szövegelése álomba ringat. Komolyan mondom, fel kéne venni egyszer és álmatlan éjszakákon lejátszani. Ilyen órák után megváltás a csengőt hallani. Szünetekben jókat hülyülünk a barátaimmal, majd suli után go haza. Pihizek, rendezgetem a szobám, miközben szól a zene. Kicsit tanulok, majd előveszem a könyvem. Olyan nincs, hogy nem olvasok. Mostánaban Sherillyn Kenyon-tól, Kresley Cole-tól, Charlaine Harris-tól és a nagy kedvenctől J. R. Ward-tól falom a könyveket.
Zenék...
Nos zenékből elég vegyes vagyok. A rock az alap. Nickelback. Skillet. Depeche Mode. És másoktól még 1-2 szám. Viszont egyéb stílusú zenéket is meghallgatok. Juventus és a Rádió 1 mindig azokat játsza, amiket szeretek. Anyum néha ki van akadva, hogy egy olyan számot sem tud mutatni, amit nem ismernék. : D


Hát röviden ennyit magamról. Még bővítem, ha szemebe jut valami! : )